Hát,hogy nagyon őszinte legyek, nekem nem nagyon voltak ismereteim a vakondról.
Egész addig, amíg a frissen telepített gyepszőnyegen meg nem jelentek az első túrások, nem is nagyon foglalkoztatott a gondolat, hogy van "alsó szomszédunk".
Amikor már a pipától nem látva, és válogatás nélküli szavakat használva álltam őrt órákon keresztül a kertben, ásóval a kezemben - megjegyzem gyilkos indulataim eredménytelenek maradtak - , úgy döntöttem, tanulmányozom kicsit ezt a gonosz dögöt.
Ekkortájt szereztem tudomást a vakond különös irtózatáról az üres sörösüveggel szemben, valamint ekkor tudtam meg, hogy érdemes kotorékkutyát tartani, mert ő majd megszabadít tőle.
Ezen ismeretek birtokában, valamint a kerti őrállástól elgémberedett tagjaim unszolására megittam néhány üveg sört, és az üvegeket elhelyeztem az itt-ott olvasottak szerint a kertben. Az elfogyasztott alkohol rám mindenképpen jó hatással volt, egész nyugodtan aludtam. Nem nagyon jutott eszembe a vakond, aki azonban annál szorgalmasabb volt azon az éjszakán is....
Nem volt mit tenni, beszereztem a kotorékkutyát. Sajnos. Ez a jószág ugyanis szinte minden nap megjelent valami meglepetéssel: hol madarat, hol sünt hozott, és rendre a házba hordta áldozatait, és ott kezdte volna kinyiffantani őket. Szerencsére sikerült megakadályozni ezirányú törekvéseit, de az alapprobléma, a vakond, továbbra is megmaradt.
Próbálkoztam már mindennel, ami az utamba került, épp csak a vajákos asszonynál nem jártam segítségért, de a mi elszánt vakond-társaságunk sokkal kitartóbbnak bizonyult, mint amit valaha is elképzeltem volna róla.
Ezért úgy határoztam, hogy vége a humánus megoldásoknak, kivégzem őket, ha addig élek is. Kerestem-kutattam, míg végre ráakadtam a karbidra.
Halálmegvető kitartással kiballagtam a kertbe, egyik kezemben egy kilós doboz karbid meg egy kiszuperált evőkanál, másikban meg egy locsolókanna, vízzel töltve.
Az első vakondtúrásnál megállva, megnyitottam a túrás tetejét, beleszórtam két evőkanállal a szerből, pár csepp vizet önöttem rá, és gyorsan befedtem a földdel. Ezt a műveletet röpke egy órán keresztül ismételgettem, mire minden túrást elláttam megfelelő mennyiségű vakondűző szerrel.
Vártam néhány napor, reménykedve, hogy többet nem jönnek elő, de előjöttek. Újabb túrások a kertben, elkeseredettség a köbön: hát már soha nem fogok megszabadulni tőlük? Azért nem adtam még fel, az új túrásokat is elláttam karbiddal. Lassanként azt vettem észre, hogy az új túrások száma egyre kevesebb. Végül teljesen eltűntek, és ekkor fellélegezve, elegyengettük a kertet, és újravetettük a gyepet.
És hogy visszatérjek a cikk címére: mit is tudok én a vakondról? Hát a magam részéről annyit, hogy lehet tőlem védett állat, de az én kertemben nem garázdálkodhatnak többé :)
