Pár éve történt, hogy egy jól megtermett szőrös mű-pókot dobott a fiam az ölembe, amitől én annyira megijedtem, hogy kis híján leborultam a székről. Hadonászva, sikítozva, magam körül csapkodva pattantam föl, és szaladgáltam le-föl a szobában. Alig tudtam megnyugodni, majd megeskettem a fiamat, hogy ilyet soha többé nem követhet el ellenem.
Most, amikor azon gondolkodtam, mi legyen a következő blogbejegyzés témája, eszembe jutott a fenti történet, és az, hogy mennyire megosztóak tulajdonképpen a pókok.
A pókokat lehet szeretni, lehet borzadni tőlük, lehet teljesen közömbösnek lenni velük szemben, de egy biztos: a nappaliban a pókhálót nem szereti senki.
Pedig a pókok önmagukban nagyon érdekes élőlények, különleges életmódjuk, sok-sok fajuk és alfajuk él, változatos a méretük, a színeik, a szokásaik, és még sorolhatnám.
Legkülönlegesebb "alkotása" a pókháló, amit mértani pontossággal készít. Ez az érdekes készítmény annyira erős, hogy képes nagyobb rovarok befogására és csapdába ejtésére is. Nem véletlenül használjuk mi emberek is az ármánykodásra, nagyszerű képi eszköz az a kifejezés, hogy "szövi a hálót".
Nos, a pókok bizony szövik a hálót, és bár ők ezt zsákmányszerzés, vagy fészekrakás - tehát a létfenntartás - érdekében teszik, azért az eredményt rendre letakarítjuk a szoba sarkából. Ezzel azonban nem lehet kedvüket szegni: újra és újra nekiáll, soha nem fárad, bármi történjék, bárhányszor söpörjük is le.
A seprű, a partfis és a porolóseprű szorgalmasan dolgozik, de állandóan nem állhatunk a sarokban, lesve-várva, mikor jelenik meg szövögető lakótársunk, a pók.
Hatékony megoldás az ultrahangos pókriasztó, amit elég a szoba sarkában elhelyezni. Néhány nap próbálkozás után a közönséges pókok tudatosítják, hogy az a nagyon kellemetlen, zavaró érzés akkor jelentkezik, amikor arra a bizonyos területre téved. Hogy mit tesz erre? Végre odébbáll..... és mi végre befejezhetjük a soha véget nem érőnek tűnő küzdelmet a pók ellen.